Templomi Hírlevél 2015. május 17.

A KÓKAI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA ÉS A
SZENT MÁTÉ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA
2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63. Tel.: 29/ 428 – 146
Konczné Marika: 29/800 – 157; 06/30/ 422 – 7364
____________________________________________________

2015. május 17. Urunk Mennybemenetele XIII. évf. 20. szám
______________________________________________

Zsoltár válasz

„Ujjongás közt ment föl Isten, - az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.”
______________________________________________

SZENTLECKE : Ef 1, 17--23

Isten, Jézus Krisztust a mennyben jobbjára ültette.

  Testvéreim! Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt? Gyújtson világosságot lelketekben, hogy megértsétek: milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fenséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma mirajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.

  Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.

EVANGÉLIUM: Mk 16, 15-20 

Jézus felment a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.

  Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:

  ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.''

  Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.

Negyven nappal Húsvét után Áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint ezen a napon a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek, és mintegy utolsó találkozásképpen elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, majd felemelkedett a mennybe.

JOBB NÉKTEK ÍGY 

„Jobb néktek így, hogy immár elmegyek”
Bár szívetek sajog, vérzik e szóra.
Ám fájdalom bölcsője az örömnek,
S enyészet az öröklét hordozója.
Virág fakad a sírhalom tövében.
Érettetek s még sokakért folyt vérem,
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Nem ismertek ti még,
Nem, lélekben, csak múló porhüvelyben;
Ím lássátok a megtisztult Igét,
Mi salak volt – a test – eztán pihenjen.
A lelket egykor rátok majd kiontom,
Hogy kebleteken égi láng lobogjon.
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Míg féltve őrzi anyja,
Nem oly merész, nem oly erős a gyermek.
De künn a síkon, önmagára hagyva
Tanul szemébe nézni fergetegnek.
Keblét viharra, vészre bátran tárva, –
Ott születik a hős a bősz csatákba’…
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Bár most nem értitek,
Hisz könnyben úszik szemetek pillája,
Ám lesz idő, igen, megéritek,
Hogy tisztán láttok napba’, éjszakába.
A hívőké az élet koronája,
Higgyétek hát a szó akárhogy fájna:
Jobb néktek így!

Vajkó Pál


Szent Rita emléknapja május 22.

Szent Rita, aki a legnehezebb helyzetekben is segít. Az ima és a hit.  E két egység, ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van.

Szent Rita köszöntése

Üdvözlégy, dicsőséges Szent Rita, Krisztus kiválasztott jegyese! Teljes szívemből örülök annak a dicsőségnek, amelyet most Jézus Krisztussal a mennyei Paradicsomban élvezel. Esdve kérlek, hogy emlékezz meg rólam. Nyerd el számomra a kegyelmet, hogy feladataimat Isten dicsőségére és lelkem üdvére teljesítsem, hogy a bűnt kerüljem, valóban engesztelést nyújtsak az Istent érő sértésekért, és így az örök boldogságba jussak, hogy veled és minden szenttel együtt mindörökké dicsérjem és dicsőítsem Istent.
Dicsőséges Szent Rita, te csodálatos módon részt vehettél a mi Urunk Jézus Krisztus fájdalmas szenvedésében. Esdekelj ki nekem a kegyelmet, hogy türelemmel viseljem a földi élet szenvedéseit, és védelmezz meg minden ínségemben.

Amen.


Egy meghallgatott imádság 

Erőt kértem az Úrtól, s Ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem. Bölcsességért imádkoztam, és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani. Előmenetelt óhajtottam, gondolkodó agyat adott és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam. Kértem bátorságot, és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem. Áhítottam, hogy szeretni tudjak, és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket, akiken segítsek. Kegyes jóindulata helyett alkalmat kaptam a jóra, és mindent megkaptam, amire szükségem volt. Imádságom meghallgatásra talált. (Szent Rita)

 

MISÉK  MÁJUS  18  –  MÁJUS  24

19. Kedd:      1900    

22. Péntek:    1900   Lourdesi Szent Szűz tiszteletére, Újvilág utcai imacsoport szándékára;
                                                                                          
23. Szombat: 1900  

24. Vasárnap:  930  Papp Jánosné Németh Piroska lelki üdvéért; Surányi és László család elhunytjaiért;

                               PÜNKÖSDVASÁRNAP

_____________________________________________________________________                 

Gyónási lehetőség vasárnap a szentmise előtt.
_____________________________________________________________________

Keddenként a szentmise után csendes szentségimádást tartunk.
_____________________________________________________________________

Tisztelettel kérünk minden adózó magánszemélyt és vállalkozást, hogy ha teheti, adójának 1 %-át a Szent Máté Alapítvány Kóka 18713628-1-13,, illetve a

Magyar Katolikus Egyház 0011 javára ajánlja fel!
_____________________________________________________________________

Májusi litániák: a szentmisék előtt fél órával.
_____________________________________________________________________

Ma: 15 órakor Kongregációs gyűlést tartunk.
_____________________________________________________________________

SZENTJÁNOSBOGÁR TÁBOR!!!!!!!!!!!!!

            Idén is sor kerül a nyár egyik legjobb, legfontosabb eseményére, a gyerekek szentjánosbogár táborára! Célja, hogy a tábor ideje alatt a résztvevők a hétköznapokban is gyakorolják, s egymás segítségével ún. „krisztusi csapatként” megéljék a keresztény életet.

Időpont: 2015. június 28 – július 3. Helyszínek: Dömös, Inárcs, Pálháza, Piliny, Zsira.

Korosztály: 1999-5005-es évben születettek ( 10-16 év )

A táborba való jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók, egyéb információk a www.szentjanosbogar.hu honlapon találhatók!

Péntektől már elérhetővé váltak a jelentkezési lapok is ezen a honlapon! Figyeljük, mert kb. 2 hét alatt be szoktak telni a helyek!

(A Szent Máté Alapítvány a jelentkezéstől függően idén is támogatással segíti a résztvevőket.)
_____________________________________________________________________

Május 25-én, pünkösdhétfőn reggel 8 órakor lesz szentmise.
_____________________________________________________________________

Szeged-Tarján Plébánia felhívására Bibliai-másolókört szerveznénk.

Bővebb információ: Duffer Ferencné, tel.: 06/30/530-6063,

e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Részletek még megtekinthetők: www.szegedtarjanplebania.hu oldalon.
_____________________________________________________________________

Elhunyt:

            Id. Hetyei László Kassai u. 10.

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: 16:00-17:40
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:00 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja