Templomi Hírlevél 2015. március 15.

A KÓKAI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA ÉS A
SZENT MÁTÉ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA
2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63. Tel.: 29/ 428 – 146
Konczné Marika: 29/800 – 157; 06/30/ 422 – 7364
______________________________________________________

2015. március 15.  Nagyböjt 4. vasárnapja XIII. évf. 11. szám
______________________________________________

Zsoltár válasz

„Ragadjon ínyemhez a nyelvem, - ha nem emlékezem meg rólad.”
_________________________________________________


SZENTLECKE:
Ef 2, 4--10 

Isten Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat.

  Testvéreim! A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat. Így kegyelméből kaptátok az üdvösséget. Feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, irántunk való jóságából.

  Kegyelemből részesültetek az üdvösségben, a hit által. Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.

EVANGÉLIUM: Jn 3,14-21

Isten a mi üdvösségünkért küldte el egyszülött Fiát a világba.

  Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:

  ,,Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

  Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.''

 Nagyböjti gondolatok:

 

Olvass!

Elmélkedj!

Cselekedj!

március 16.

hétfő

Iz 65,17-21

Jn 4,43-54

Áldom az Urat, amiért a megszentelt élet éve éppen egybeesik a családról szó szinódussal. A család és a megszentelt élet mindenkit gazdagító és mindenkinek kegyelmet közvetítő hivatások, az emberi kapcsolatok építésének humanizáló terei, az evangelizálás helyei, ahol igazán segíthetjük egymást.

Imádkozom

a családokért,
a gyermekekért,
a fiatalokért
és az idősekért

március 17.

kedd

Ez 47,1-9.12;

Jn 5,1-16

Tőlünk, akik már nem vagyunk olyan fiatalok, ne tanuljátok meg azt a sportot, amelyet mi, öregek gyakran űzünk, a panaszkodás sportját. Legyetek inkább pozitívak!

Ma nem

panaszkodom

március 18.

szerda

Iz 49,8-15;

Jn 5,17-30

Legyetek vidámak! Mutassátok meg mindenkinek, hogy Krisztus követése és evangéliumának tettekre váltása boldogsággal tölti el szíveteket. Fertőzzétek meg ezzel az örömmel a hozzátok közeledőket, és akkor sokan fogják kérdezni tőletek örömetek okát, és felébred bennük a vágy, hogy osztozzanak ragyogó és lelkesítő evangéliumi kalandotokban.

Ma örömmel
„fertőzöm meg” a környezetemet

március 19.

csütörtök

Szent József, Szűz Mária
jegyese

2Sám 7,4-5a.12-14a.16;

Róm 4,13.16-18.22;
Mt 1,16.18-21.24a

Legyetek bátrak! Aki érzi, hogy az Úr szereti őt, az teljesen belé tudja vetni bizalmát. A benneteket kísérő Szentlélek erejével menjetek el a világ útjaira és mutassátok meg az evangélium megújító erejét, amely ha tettekre váltják, ma is csodákat visz végbe, és az ember minden kérdésére választ tud adni.

Szentmisére megyek, szentáldozáshoz járulok, imádkozom az édesapákért

március 20.

péntek

Bölcs 2,1a.12-22;
Jn 7,1-2.10.25-30

Minden megszentelt személy ajándék Isten úton lévő népe számára. Nagy szükség van jelenlétük minden formájára, amelyek megerősítik és megújítják az elkötelezettséget az evangélium hirdetése, a keresztény nevelés, a szükséget szenvedők megsegítése és a szemlélődő ima mellett, a fiatalok, a családok, az igazságosság és a béke szolgálata mellett.

Böjtölök, hogy szerzetesi közösségeink az evangélium hiteles tanúi legyenek a magyar egyház javára

március 21.

szombat

Jer 11,18-20;

Jn 7,40-53

Egymás megszólása, a pletyka, az irigység, a féltékenység, a veszekedés mind olyan magatartásforma, amely nem kaphat helyt házainkban. A szeretet előttünk megnyíló útja valósággal végtelen, ha elfogadjuk és befogadjuk egymást, figyeljünk egymásra, megosztjuk anyagi és lelki javainkat, gyakoroljuk a testvéri figyelmeztetést, különleges tisztelettel bánunk a leggyengébbekkel…

Ma kerülöm

a pletykát,

nem halogatom szentgyónásom

március 22.

Nagyböjt 5. vasárnapja

Jer 31,31-34; Zsid 5,7-9;

Jn 12,20-33

Arra szeretnélek bátorítani, hogy lépjetek ki magatokból. Két kijárat van: az egyik a Jézussal való találkozás felé, a transzcendencia felé, a másik pedig a másokkal való találkozás felé, hogy nekik Jézust hirdessük. És ennek a kettőnek együtt kell lennie.

Ma imádkozom
az üldözött
keresztényekért

 

Nagyböjt

Csak nézem a Keresztet
S rajta elgyötört testedet
És nem értem, csak érzem,
Hogy árad belőle a végtelen Szeretet

Csak állok a Keresztnél
És kérdezem, mit tettem én,
Hogy értem szenvedett
És vérzett el itt a végtelen Szeretet?

Semmit, jaj semmit, Uram!
Nem tettem semmit ezért,
Ellenkezőleg, önzésemben
Mindig csak bántottalak.

Hányszor hullott ostorcsapásként testedre
Hogy testvéreimet megszólván vettem a nyelvemre.
Hányszor nyomtam fejedre töviskoronát,
Mikor közömbösen néztem mások kínját, baját..


S csak ütöttem, vertem húsodba a szegeket,
Mikor nem tudtam szeretni ellenségeimet.
Átszúrtam szívedet százszor és ezerszer,
Jaj, Uram, könyörgök, ne vess meg! Ne vess meg!

Nem állok már a Kereszt előtt, térdre esem,
És leteszem ide megterhelt szívemet.
Neked adom, Jézus, minden bűnömet,
Kérlek, bocsáss meg nekem irgalmas Szeretet!

MISÉK  MÁRCIUS  16  –  MÁRCIUS  22

17. Kedd:      1700 

20. Péntek:    1700  

21. Szombat: 1700  

22. Vasárnap:  930 Koncz József és elhunyt hozzátartozókért;

 NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA
__________________________________________________________________                   

Tisztelettel kérünk minden adózó magánszemélyt és vállalkozást, hogy ha teheti, adójának 1 %-át a

Szent Máté Alapítvány Kóka 18713628-1-13,, illetve a

Magyar Katolikus Egyház 0011 javára ajánlja fel!
_________________________________________________________________________

Nagyböjt péntekjein a 17.00 órakor kezdődő szentmise előtt fél órával keresztutat járunk, alatta szentgyónási lehetőség.

Nagyböjt szombatjain a szentmise után TZ imaórát tartunk.
_________________________________________________________________________

Jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentföld javára.
_________________________________________________________________________

Mivel március 19-én ünnepli az egyház Szent József, Szűz Mária jegyesének ünnepét, ezért 22-én, a Szentmise keretében megáldom az apukákat, nagypapákat. Ilyen módon is megemlékezünk az apai méltóságról, erőt kérünk az apai hivatás megéléséhez. Szeretettel várok rá minden édesapát és nagyapát; szóljunk, jelezzük számukra, nehogy otthon maradjanak! ☺
_________________________________________________________________________

22-én 15 órakor Kongregációs gyűlést tartunk.
_________________________________________________________________________

A betegeket húsvéti szentgyónása március 24-én, kedden lesz reggel 8.00 órától, aki szeretne gyónni, ismerősei által, jelezze szándékát a sekrestyében.
_________________________________________________________________________

Március 28-án /szombaton/, 17 órakorkezdődő szentmise keretében Dr. Farkas László referens atya tart templomunkban nagyböjti lelkigyakorlatot!

Kb. 16.00-tól gyóntatás lesz templomunkban, vendéggyóntató atya segítségével.

A lelkigyakorlatot vezető atya jelezte, hogy a két településen (Kóka-Szecső) más-más elmélkedést fog tartani, hogy aki – az előző évek gyakorlata alapján - részt szeretne venni mindkét alkalmon, így kapjon segítséget a nagyböjti készületek teljessé tételéhez!

Szóljunk mindenkinek, hiszen a lelkigyakorlat nagyszerű lehetőség a húsvéti ünnepünk méltó előkészítésére!
_________________________________________________________________________

28-án, szombaton 9 órától a templom kert rendbetételét szervezzük, kérjük, hogy aki tud jöjjön el.

_________________________________________________________________________

A „Községkeresztút” elmélkedéseire fel lehet iratkozni a hátsó kis asztalnál, az eddigieknek megfelelő módon: vagyis: csak és kizárólag saját, önálló gondolatokat tartalmazzon az elmélkedés pár mondatban. (Tehát segédeszközök használata: internet, lelkiségi irodalom, imakönyv, stb. használata nem megengedett, kifejezve azt, hogy tényleg a községé ez a nagypénteki keresztút.☺)
_________________________________________________________________________

Elhunytak:

                Csécsei Katalin Alsóvásártér

                Id. Rózsa István Legelő u. 13.

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: 16:00-17:40
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:00 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja