Templomi Hírlevél 2017. február 12.

A KÓKAI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA ÉS A
SZENT MÁTÉ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA
2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.
Tel.: 06/30/936-7775
Konczné Marika: 29/800 – 157; 06/30/ 422 – 7364
____________________________________________________

2017. február 12. Évközi 6. vasárnap XV. évf. 07. szám
______________________________________________

Zsoltár válasz:

„Boldogok, akik Isten útján járnak, - és törvényét követik.”
____________________________________________________

 

EVANGÉLIUM: Mt 5, 17-37

Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait.

  Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. És mondom nektek: Ha igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: ,,Te esztelen!'', méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: ,,Te istentelen!'', méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét -- kivéve hűtlenség esetét --, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.

  Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek ,igen, igen, nem, nem''; ami ennél több, az a gonosztól van.

 

Elégedettség III.

Rázd le magadról az elégedetlenséget, és figyelj azokra a dolgokra, amelyek az életedben jól működnek. Figyelj azokra, amelyekkel rendelkezel. Legtöbben, akik ma reggel felkeltünk, láthattuk a napfényt, mert egészséges a szemünk. Legtöbben hallhattuk a madarak énekét, van fedél a fejünk felett, vannak lehetőségeink, vannak emberek, akiket szerethetünk… egy csomó jó dolog van az életedben, ne vedd őket magától értetődőnek! …

Nos, az életünkben sincs mindig tavasz, azzal a sok szép nyíló virággal, gyönyörű napfénnyel, kellemes időjárással. Ez egy nagyszerű időszak, de nem fogsz növekedni, ha mindig az aratás időszakában maradsz. Kell, hogy legyen ideje a vetésnek, kell idő az öntözésnek is, kell idő az érlelődésnek is, amikor megkapálgatod a földet és kihúzod a gyomokat… ezek mindig fontos időszakok! Ha nem mégy keresztül ezen a folyamaton, akkor nem fog életedben eljönni az új aratás időszaka.

Ahelyett, hogy a nehézségek miatt idegeskednél, sajátíts el egy új látásmódot: ez az időszak arra adatik, hogy felkészítsen arra az előrelépésre, amely majd eljön az életedben. Lehet, hogy úgy látszik, hogy megrekedtél valahol, és úgy látod, hogy semmi sem történik, de az igazság az, hogy Isten munkálkodik, és eljön a pillanat, amikor az idők változnak. A telet mindig tavasz követi. Érett embernek kell lenned ahhoz, hogy ne csak az aratás időszakában legyél elégedett, hanem a vetésnek, az öntözésnek és a gyomlálásnak az időszakában is. Lehet, hogy most egy nehéz időszakban vagy. Talán kicsi gyermeket nevelsz vagy az egyik szerettedről kell gondot viselned, talán egy betegséggel küzdesz. Lehet, hogy úgy érzed magad, mintha te is a szamáron utaznál. Könnyen azt gondolja az ember, hogy: „Ha végre túl leszek ezen a nehéz időszakon, akkor újra örülni fogok… ha végre nem kell már pelenkázni a gyerekeket… ha végre túl leszek ezen a sok munkán… ha végre leadom azt a 10 kilót…”. Nem. „Ez az a nap, amit az Úr szerzett…!” Neked kell döntened amellett, hogy örülni fogsz a mának! Isten elegendő kegyelmet adott neked, de nem csak arra, hogy kibírd ezt az időszakot – mert ehhez nincs is szükség hitre – hanem arra is, hogy élvezd azt!

Ha elégedett vagy, akkor minden egyes napot úgy látsz, mint egy ajándékot. Értékeled a körülötted levő embereket és hálás vagy azért, amit Isten már adott neked. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy erősebbé válsz és fejlődik a jellemed, hanem azt is, hogy kiállod a próbát! Ki fogsz jönni az ősz és a tél időszakából és újra eljön számodra a tavasz, amikor virágozni fog minden.

– folytatjuk -

 

Betegek imája

Szenvedő Jézusom Tehozzád fordulok,
Gyógyíts meg engemet,
Mert, nagyon beteg vagyok.
Bűnbánó szívemnek fájó keservében
Leborulok Jézusom kereszted tövében.

Hullanak könnyeim, imát rebeg ajkam,
Szenvedő Jézusom könyörülj meg rajtam.
Vérző keresztfádat szívemhez szorítom,
Sebzett lábaidat könnyemmel áztatom.

Átszúrt szívedre csókot hint ajkam,
Szenvedő Jézusom könyörülj meg rajtam.
Jézusom szenvedtél, én is most szenvedek,
Szenvedésed tűrted, ahogy én is tűrjem.

Keresztem csak szilánk
a Te keresztedből,
Tisztíts meg hát általa
bűneim szennyétől.

Szenvedő Jézusom kérlek keservemben,
Hogy mindig vegyél engem kegyelmedbe.
Fájdalmas Szűzanyám
tengernyit szenvedtél,

Így a szenvedőnek édesanyja lettél.
Könyörülj meg rajtam,
enyhítsd szenvedésem,
Hálás leszek földön,
s odafönn az égben.

Míg az Isten keze tisztít és megpróbál,
Összekulcsolt kézzel így sóhajtok Hozzád:
Fájdalmas Szűzanyám, könyörögj értem,
Az Úr Jézus Krisztus
gyógyítson meg engem.          

Ámen.

Ismeretlen szerző

 

MISÉK  FEBRUÁR  13  –  FEBRUÁR  19

14. Kedd: 1800  Alsószőlősor utcai lakosok élő és elhunyt tagjaiért;

17. Péntek: 1800 Nagy István, Szabó Péter és Varró Erzsébet, valamint nagyszülők lelki üdvéért;

18. Szombat: 1830 Tóth János és felesége Koperniczky Ágnes lelki üdvéért, 

                           valamint a Koperniczky család elhunytjaiért ;

19. Vasárnap: 930 Rosa Mysticai Szent Szűz tiszteletére;

_________________________________________________________________                  

Gyónási lehetőség a hétköznapi szentmisék előtt félórával, illetve szombaton a szentmise után.
__________________________________________________________________

Keddenként a szentmise után csendes szentségimádást tartunk.
__________________________________________________________________

Pénteken este a felnőtteket, szombaton pedig az esti misét követően várjuk a fiatalokat a plébániai közösségünkbe.
__________________________________________________________________

17-én, /péntek/ délután 16 órakor játékos foglalkozás, Oratórium lesz a plébánián
__________________________________________________________________

19-én 15 órakor Kongregációs imaóra lesz.
__________________________________________________________________

Már előre hirdetjük, hogy 25-én /szombaton/ 17 órakor kezdődik a szentmise.
__________________________________________________________________

Elhunyt:

            Szekeres Ferencné Dávid Margit Kassai u. 36. 

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: 16:00-17:40
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:00 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja