Hamis Kérdőív az Egyházmegye fiataljainak

Váci Egyházmegyei Ifjúsági Körlevél 
2015-05-18

Kedves Testvérek!

Sokan kaptatok egy kérdőívet, amiben hivatkozás történik arra, hogy az állítólag a Váci Egyházmegye ifjúsági munkáját segíti, az alábbi címmel:

,,Kérdőív az Egyházmegye fiataljainak"


Egy jogász tanácsának eleget téve az alábbi közleményt szükséges megtennünk:

KÖZLEMÉNY: A kérdőív az egyházmegye ifjúsági munkájáért felelős lelkész tiltakozása ellenére ment ki. Aki előzőleg jelezte a kérdőív szerkesztőjének, hogy ha kihagyja belőle a vallási erkölcsre vonatkozó értékrendi kérdéseket és bizonyos kérdéseket átformál, akkor kiküldjük, de jelen formájában nem engedélyezi azt. A levél megküldője tehát hamisítva mutatta azt, hogy ő az egyházmegye, illetve jelen esetben az Ifjúsági Lelkészség nevében jár el, továbbá illetéktelenül használta fel az egyházmegye ifjúsági adatbázisát.   

TOVÁBBI SZEMPONTJAINK: A Katolikus Egyház törekszik megismertetni a fiatalokkal az Egyház (és a humán-emberi) erkölcs tanításait, és megmagyarázni ezeknek értelmét, de ilyen kérdésekről nem küld ki kérdőívet, mivel a keresztény és humán-erkölcsre vonatkozó kérdések (pl. megengedhetőnek tartod-e az abortuszt) köztünk nem felmérés vagy szavazás kérdései. Ezért kérünk, ne töltsd ki a kérdőívet!

Ha már kitöltötted és bizonytalanság támadt benned, hogy mi az Egyház tanítása ezekben a kérdésekben, és miért; vagy a keresztény tanítással ellenkező értelemben válaszoltál, keresd meg lelkipásztorodat, hogy mélyebben megértsd Krisztus tanításának isteni igazságát, vagy gyere el nyári táborainkba és ott tedd fel a kérdéseidet az atyáknak!

Talán nem kell mondanunk, hogy a katolikus embert többek között az különbözteti meg a (még) nem kereszténytől vagy látszat kereszténytől, hogy egyetért a krisztusi tanítással, melyet Jézus a Katolikus és Apostoli Egyházra bízott és törekszik annak egyre teljesebb megértésére és megtartására. Ezért soha, semmilyen körülmények között nem tartja erkölcsileg elfogadhatónak a kérdőívben is szereplő érdekhazugságot, az egy férfi és egy nő holtomiglan-holtodiglan tartó házasságának megszentelt keretein kívüli (pl. házasság előtti) szexuális cselekedeteket, a részegséget, az ártatlan emberi élet kioltását (abortuszt), a káb ítószer-fogyasztást, csalást, vagy a házasságtörést. (vö. 1Kor 6,9-10; Gal 5,19-21)

Végül azt is fontos jeleznünk, hogy Püspök atya sem jogosított fel senkit, hogy a kérdőívben szereplő módon véleményeztesse vagy véleményezze pl. az Egyházmegye működését. Ezért kérjük tisztelettel, hogy senki ne terjessze a kérdőívet.

A történtek ellenére továbbra is szándékunkban áll egy több szempontú, az Egyház küldetésével összeegyeztethető, az Egyházmegye sajátosságait és helyi szintű ifjúsági felelőseinek szempontjait jobban bevonó kérdőív elkészítése, az általunk eddig is szem előtt tartott világi ifjúsági kutatások eredményeinek tudomásul vétele mellett.

 

A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség nevében:
 

Dr. Farkas László
váci egyházmegyei ifjúsági lelkész
 

Paszternák Tamás
váci egyházmegyei ifjúsági coreferens
 

Tóth Klára
váci egyházmegyei ifjúsági irodavezető
 

Dinnyés Patrik
váci egyházmegyei ifjúsági irodai titkár

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: 16:00-17:40
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:00 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja