Templomi Hírlevél 2023. március 05. XXII. évf. 10. szám

Kókai Római Katolikus Plébánia és a
Szent Máté Alapítvány kiadványa
2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63. 
www.kokaiplebania.hu 
Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237
Konczné Marika Tel.: 06-30-422-7364


2023. március 05. Nagyböjt 2. vasárnapja  XXII. évf. 10. szám


Zsoltár válasz: „Kegyes szemed legyen rajtunk, - tebenned van bizodalmunk.”


SZENTLECKE: 2 Tim 1,8b – 10
sten hív és megvilágosít minket.

Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva, aki megváltott minket, és szent hívással hívott, nem tetteink miatt, hanem saját elhatározása és kegyelme alapján, amely megnyilvánult most Megváltónknak, Jézus Krisztusnak megjelenésével. Ő legyőzte a halált, és felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot.


EVANGÉLIUM: Mt 17, 1 - 9
Úgy fénylett az arca, mint a nap.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!'' Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!'' Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: ,,Keljetek fel, és ne féljetek!'' Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: ,,Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!''


 

Olvass!

Elmélkedj!

Cselekedj!

Március 6.

Hétfő

Dán 9,4b-10

Lk 6,36-38

Az áldás legszebb szavai minden bizonnyal a megbocsátás szavai. Nem semmisítik meg a múltat, de Isten termékeny szavai, amelyek még életünk terméketlen vadonját is kivirágoztatják. (134.)

Imádkozom azért,
hogy mindenkinek
meg tudjak bocsátani.

Március 7.

Kedd

Iz 1,10.16-20

Mt 23,1-12

A keresztségben rábíztuk magunkat Isten ismeretlen gondviselésére. Nem nekünk kell irányítanunk a dolgokat. Esténként lefekvés előtt XXIII. János gyakran így tréfálkozott: „Isten a pápának most alvásra van szüksége. Rád hagyom az egyház vezetését.” (163.)

Ma imádságban rábízom Istenre a gondjaimat,
félelmeimet,
aggodalmaimat.

Március 8.

Szerda

Jer 18,18-20

Mt 20,17-28

Az ima tudatosítja bennünk, hogy Isten – Isten. Kéréseket intézünk Istenhez, és hálát adunk azért, amit kaptunk, emlékezve arra, hogy mindennek Isten a forrása. Amikor imádkozunk, megszabadulunk attól az iszonyatos tehertől, hogy fontosnak gondoljuk magunkat, hogy minden tőlünk függ. (105.)

Lefekvés előtt
visszatekintek napomra; hálát adok és kegyelmet kérek a holnapra.

Március 9.

Csütörtök

Jer 17,5-10

Lk 16,19-31

Amikor szembesülünk a gonosszal és az erőszakkal, hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt más emberek hibájának lássuk, az ő agressziójuknak tulajdonítsuk. Azt gondoljuk, ha meg tudnánk tőlük szabadulni, akkor minden rendbe jönne. Szembe kell azonban néznünk saját erőszakosságunkkal. (97.)

Ma különösen is igyekszem türelemmel,
megértően fordulni
az emberekhez,
akikkel találkozom.

Március 10.

Péntek

Ter 37,3-4,12-13a. 17b-28

Mt 21,33-43.45-46

Az ételről való gondolataink elszakadtak testi szükségleteinktől. Azért eszünk, hogy lelki ürességünket betöltsük. A böjtölés monasztikus fegyelme nem annyira arról szól, hogy ne együnk, mint inkább arról, hogy nem számít, mit eszünk: azt esszük, amit elénk tesznek, nem csinálunk problémát az étkezésből. Hálás szívvel közösen étkezünk, nem eszünk többet, mint amire testünknek szüksége van. (116.)

Ma lemondok valami
ételről és italról,
imádkozom az éhezőkért.
Tudok-e adni valamit?

Március 11.

Szombat

Mik 7,14-15.18-20

Lk 15,1-3.11-32

A keresztény élet fegyelme leginkább abban áll, hogy megtanulunk csendben maradni és figyelni. Természetesen, ha az ember nem ér rá, mert iskolába viszi a gyerekeket, miközben munkába rohan, akkor mindez nagyon nehéz lehet. De szükségünk van nyugodt pillanatokra, egy-két perc elcsendesülésre, hogy kapcsolatban maradjunk Istennel, éppúgy, ahogy szeretetünket a hitvesünk, vagy a barátunk iránt életben tartjuk. (65.)

Ma különösen is
törekszem a belső csendre, ezért internetböjtöt tartok.

Március 12.

Nagyböjt
3. Vasárnapja

Kiv 17,3-7

Róm 5,1-2.5-8

Jn 4,5-42

Amikor elmondjuk a Hiszekegyet és megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, akkor kijelentjük, hogy minden ellenkező bizonyítékkal szemben mégis egy szeretet-történet részesei vagyunk, amely elvezet majd minket reményeink beteljesedésére. (150.)

Ma tudatosan, keresztségi fogadalmamhoz való
hűségemet megújítva
imádkozom el a Hitvallást.


Keresztút a szeretethimnusz alapján

(vö. 1 Kor 13-113)

1.Stáció: Elítélik. A szeretet haragra nem gerjed.

Jézusom, segíts a küzdelemben, segíts jól felelnem, segíts hallgatni és segíts jól élni az evangéliumot.

  1. Stáció: Felveszi a keresztet. Nem keresi a maga javát.

Segíts Uram minden nap, hogy hűséggel és önzetlenül járjak – keljek.

  1. Stáció: Elesik. A szeretet a rosszat föl nem rója.

Jézusom Segíts, hogy tudjam hordozni mások terhét, kitartsak az utadon és soha bosszút ne álljak.

  1. Stáció: Mária. A szeretet jóságos.

Adj erőt Jézusom, hogy úgy járjak az emberek között, hogy szemem soha be ne hunyjam, szívem soha be ne zárjam, mint Szent Anyád Mária.

  1. Stáció: Cirenei Simon. A szeretet nem kérkedik.

Sokszor egyedül akarok tenni mindent és nem veszem észre a mellettem lévőt. Add, Uram, hogy soha ne kérkedjek azzal, amit másoknak teszek.

  1. Stáció: Veronika. A szeretet együtt örül az igazsággal.

Bocsáss meg, Uram, hogy szívem terhelt és nincs benne hely szeretetnek. Add, hogy tudjak örülni akkor, amikor enyhíthetem mások szenvedéseit.

  1. Stáció: Másodszor esik el. A szeretet türelmes.

Kérlek, Jézusom őrizz meg engem fiatal erőmben és távolítsd el tőlem a szokás hatalmát, amely elaltat, s végül megöl. Add, hogy türelmes legyek másokhoz.

 


SZENTMISÉK Március 06 – Március 12–IG
07. Kedd 18:00

Újvilág utcai lakosok élő és elhunyt tagjaiért;

10. Péntek 18:00

Hálából születésnapra;

11. Szombat 18:30

Lantos János József lelki üdvéért, halálának első évfordulójára;

Belovai Lajos lelki üdvéért, halálának 30. napjára;

12. Vasárnap 11:00

Katona Gáborné Lei Mária lelki üdvéért, halálának féléves évfordulójára;

NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA         


Tisztelettel kérünk minden adózó magánszemélyt és vállalkozást, hogy ha teheti, adójának 1 %-át a Szent Máté Alapítvány Kóka 18713628-1-13, illetve a Magyar Katolikus Egyház 0011 javára ajánlja fel!


Péntekenként szentmise előtt fél órával keresztúti ájtatosságot végzünk.


Szombatonként: Taize-i (TZ) imaóra a szentmise után. 


Holnap még 18:00-kor Dányban lesz nagyböjti lelki gyakorlat.    

A lelkigyakorlat előtt 1 órával gyóntatás lesz!!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!!


Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, fiatalokat, időseket

március 18-án 9:00 órától falu keresztjáró zarándoklatunkra Zsolt atya vezetésével! Indulás a templomból!

Útvonal: templom előtti kereszt, felsőhegyi kereszt, Tsz kereszt, temetői kereszt, kutya hegyi kereszt, vásártéri kereszt, Coop kereszt és vissza a templomhoz! Útközben is lehet csatlakozni.

 

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: -
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:30 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja