Köszöntő
Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” (Lk 4,18)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kozsuch Zsolt atya vagyok. Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a kedves kókaitestvéreket! Megragadom a billentyűzetet és az alkalmat, hogy röviden bemutatkozzam a kedves híveknek.
Életem története az ajándékozó szeretet Istenének örök tervében kezdődik ugyanúgy, mint ahogy mindannyiunk története, élete ott van a szeretet Istenének szívében.
1981. szeptember 3-án láttam meg a napvilágot Vácott. Abban az időben Szendehelyen lakott a családom, egy Váctól északra fekvő sváb nemzetiségű településen. Édesapám, Kozsuch Sándor, aki sajnos már nincs közöttünk, katonatiszt-helyettesként szolgált Vácott hivatásos állományban. Édesanyám, German Erzsébet gyors- és gépírónőként, titkárnőként dolgozott a Dunai Cement- és Mészműveknél. Van egy húgom, Kozsuch Adél, aki jelenleg óvodapedagógusként dolgozik a váci (deákvári) katolikus óvodában. Hat év van közöttünk. Hatéves koromban költöztünk Vácra. Bölcsőkeresztény vagyok, kisgyermekkorom óta járok szentmisére, illetve eleinte csak vittek. Vácra költözésünk után a váci székesegyház lett a krisztusi közösségünk otthona. Oda jártunk szentmisére. Ott kezdtem el ministrálni. Az oltárszolgálat nagyon sokat jelentett nekem. Hivatásom éledése a ministráns szolgálathoz kapcsolódik. Ott éltem meg először fizikailag is, lelkileg is, hogy milyen közel van hozzánk az élő Isten, akivel élő, személyes, egészen mély kapcsolatba kerülhet az ember. A papi hivatás lehetősége, konkrét gondolata egy ministráns tábor alkalmával fogalmazódott meg bennem először.
Szíven talált Isten szeretete. Homlokon csókolt az Isten. Iskolaéveimet végigkísérte a hitélet, mély Isten-keresés. Jártam ministránsfoglalkozásokra, hittanra, ifihittanra, naponta jártam szentmisére, Keszthelyi Ferenc akkori váci megyéspüspök atyánál többen naponta ministráltunk a váci püspökségen.
Általános iskolai tanulmányaimat a Juhász Gyula Általános Iskolában végeztem. A középiskolai tanulmányokat a Boronkay György Műszaki Szakközépiskolában folytattam. Ott végeztem elektronikai műszerész szakon. A nagy jubileumi évben, 2000-ben tettem le sikeresen érettségi vizsgáimat. Rögtön a középiskola után jelentkeztem a Váci Egyházmegye papnövendékei közé. Vácott töltöttem az ún. propedeutikus, előkészítő évet. Utána Budapestre küldtek elöljáróim, a Központi Papnevelő Intézetbe, ahol első évfolyamos papnövendékként kezdtem az egyetemet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 2007-ben diplomáztam. Ebben az évben részesültem a papszentelés kegyelmében egészen pontosan a váci székesegyházban, 2007. június 16-án Dr. Beer Miklós püspök úr kézfeltétele által.
2007-től 2010-ig Gödöllőn szolgáltam Szecsődi Péter plébános mellett. Káplántársam és szomszédom volt Gyurkovics István atya, fiatal pap barátom, aki jelenleg Aszód plébánosaként végzi lelkipásztori szolgálatát. A gödöllői plébánia volt számomra „az első szerelem” szolgálati helyszíne. Ezt követte két év szolgálat Salgótarjánban Varga András plébános mellett, valamint Kovács András, „Pici atya” mellett, akivel jó kapcsolatot ápolok. 2012-től 2019-ig Dunakeszin, a Szent Mihály-templomban folytatódott papi szolgálatom plébániai kormányzó minősítésben. Hét szép év volt ez rengeteg ajándékkal és kinccsel. Hiszem és tapasztalom, hogy a Jó Isten nagyon sok kincset rejt el életünk jelképes „szántóföldjébe”, és nem kell mást tenni, mint kitartóan munkálkodni, keresni, „túrni a földet”. 2019-ben egy szükséghelyzet miatt újból Gödöllőre kerültem Hugyecz János, Janó atya mellé. Visszatértem oda, ahol egyszer már papként voltam. Érdekes tapasztalat: például akit első osztályban hittanra tanítottam, immáron 19 éves, és lassan a szentségi házasságra készül. Közben elrepült 12 év. Idén hivatalos levelet kaptam Marton Zsolt püspök úrtól, amiben az állt, hogy 2021. augusztus 1-jei hatállyal Dány plébánosa, illetve Kóka és Zsámbok plébániai kormányzója leszek. Örömmel fogadtam püspök úr döntését.
Elvárások nélkül, nyitott szívvel érkeztem meg új szolgálati helyeimre. Magamról egy pár dolgot szeretnék még megemlíteni: a kókai plébánián már többször aludtam, illetve a kókai templomban már többször imádkoztam még Dóbiás Zalán atya plébánossága idején, akivel egy papi baráti körbe tartozom. Szeretem a labdarúgást, Fradi szurkoló vagyok, válogatott mérkőzésekre szoktam járni szurkolni – csakamikor belefér az időmbe (nagyon sokszor nem fér bele). Közel áll hozzám a fokolár lelkiség és a cursillo mozgalom. Gyermekkorom óta komolyan gondolom, hogy az életszentségre való meghívás 100%-ban realitás, az evangélium élhető, különben egyikre sem kaptunk volna meghívást Jézus Krisztustól. Hiszem, hogy Isten olyan boldogsággal akar és tud megajándékozni bennünket, ami mindennél nagyobb boldogság, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk. Feladatnak tekintem naponta keresni az élő Istent. Ott keresni, ahol megtalálható, ahol megmutatja magát. Fontos részének érzem keresztény életünknek, hogy a szeretet Istenének szavakban, tettekben ki kell fejezni a magunk életének szeretetválaszait. Bármilyen kapcsolatot nézünk, az a szeretet által él. Papi jelmondatomat írtam a fejléc alá, a Lukács evangélium 4. fejezetének 18. verse részletét: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” Amikor elbizonytalanodtam, a Jó Isten ezzel a mondattal erősített meg engem. Ezzel utat és célt mutatott életemnek. Ebben az Igében igyekszem élni emberi, keresztény és papi életemet. Azt kívánom – és kérem – a kedves testvéreknek (meg persze önmagamnak is), hogy közösen haladjunk azon az úton, amelyen a Jó Isten ma nagyon konkrét módon vezetni szeretne bennünket. Isten tegye teljessé mindnyájunk életében azt a jót, amit elkezdett bennünk kegyelme által. Tapasztaljuk meg az élő hit csodáját! Isten szeretete és kegyelme legyen naponta velünk! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kóka, 2021. augusztus 17.
Kozsuch Zsolt atya
