SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK

A KÓKAI SZENT MÁTÉ PLÉBÁNIA OLDALÁN!

 

 

"Tegyetek tanítvánnyá minden népet!"

 

 

 

A Kókai Római Katolikus Plébánia és a
Szent Máté Alapítvány kiadványa
2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.
www.kokaiplebania.hu  - Tel.: 06/30/936-7775
Konczné Marika: 29/800-157; 06/30/422-7364
______________________________________________________

2017. november 19. Évközi 33. vasárnap XV. évf. 47. szám
______________________________________________________

Zsoltár válasza:

„Boldog az az ember, - aki féli az Istent.”


EVANGÉLIUM:
Mt 25, 14-30

  Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:

  Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.

  Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: ,,Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.'' Az úr így válaszolt: ,,Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!'' Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: ,,Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.'' Az úr így válaszolt: ,''Jól van, te derék és hűséges szolga? A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!''

  Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: ,,Uram? Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked?'' Válaszul az úr ezt mondta neki: ,,Te gonosz és lusta szolga? Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza? Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van? Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van? Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre? Ott sírás lesz és fogcsikorgatás?''

 

Parancsolj magadra mosolyt!

Egy írónő mondja el ezt a bájos kis történetet: Valahányszor húgommal veszekedtünk, anyánk büntetésből két egymással szembe állított székbe ültetett minket és megparancsolta, egymás szemébe nézve mosolyogjunk, akármilyen nehezen is megy. A mosoly csakhamar őszinte lett és percek alatt nevetésben tört ki. Ezzel haragunk el is múlott.

Amikor valakire nagyon mérges vagy, próbáld ki ezt a receptet, nézz a szemébe és erőltesd magadra a mosolyt! Hidd el, hogy ez a módszer sokkal jobb, mint  dúlva-fúlva emészteni magadat.

 

Egy nap sem jelentéktelen

Egy nap sem lehet jelentéktelen az ember életében, mert minden nap:

Új eseményeket hoz új eshetőségekkel.

Új kegyelmeket, erőt és bizakodást.

Új hitet Istenben és reményt irgalmában.

Új vétkeket és újabb megbocsátást.

Új alkalmakat, hogy másokon segíthessünk.

Új lehetőségeket előrejutásunkhoz.

Új embereket, akikkel jót tehetünk.

Új gondolatokat és terveket.

Nézz bátran elébe az új napnak és ne hadd soha figyelmen kívül az Isten terveit, hátha ma kíván tőled áldozatot!

 

A szerencsétlenség

Szerencsétlen vagy? Hallgasd meg Kölcsey vigasztalását:

Magad vagy oka szerencsétlenségednek? Tűrd, amit okoztál. Sors hozta magával bajaidat? Mit tehet az emberiség róla, hogy így történt? Gonosz emberek miatt szenvedsz? 

De miért kell néhány gonosz miatt az egészet gyűlölnöd? Gondold meg: azalatt, míg téged gonosz emberek nyomorúságba süllyesztettek, másokat a jó emberek nyomorúságból emeltek ki. Itt falut vad kéz porrá éget, ott egy másikat jótevő kezek porból újra épülni segítettek. Itt egy emberrabló által hal meg, amott egy nemes szívű önéletét veszélyeztetve ugrik a habok közé egy előtte ismeretlen megmentésére.

Örömeid és keserveid közt szüntelenül szeretettel viseltessél az emberiséghez, melynek kebléből az erény magvai soha ki nem száradnak.

 Dr. Szenthelyi-Molnár István: Emberek! Az élet szép! c. könyvéből 

 

URAM ADJ NEKEM VALAKIT

Uram, ha éhezem, adj nekem valakit, akinek egy darab kenyér kell;
ha szomjazom, küldj valakit, akinek egy pohár vízre van szüksége;
ha fázom, küldj valakit, hogy felmelegítsem;
ha szomorú vagyok, hozz valakit, hogy megvigasztaljam;
ha keresztem nehézzé válik, add, hogy megoszthassam  valakivel a sajátját;
ha szegény vagyok, vezess el valakihez, aki nélkülözik;
ha nincs időm, adj valakit, akit pár pillanatig szolgálhatok;
ha megaláznak, add, hogy valakinek dalolnom kelljen;
ha elbátortalanodom, küldj valakit, hogy bátorítsam;
ha mások megértéséért kiáltok, adj valakit, akinek az enyémre van szüksége;
ha arra vágyom, hogy törődj velem, küldj hozzám valakit, akiről gondoskodnom kell;
ha csak magamra gondolok, hívd fel figyelmemet valaki másra.
Tégy bennünket méltóvá, Uram, hogy azokat a testvéreinket szolgáljuk, akik világszerte, szegényen és éhezve élnek és halnak meg. Add meg nekik ma, kezünk által mindennapi kenyerüket, 
és adj nekik átfogó szeretetünk által békét és boldogságot.


URAM NEKED ADOM

Uram, akarod a kezemet, hogy ez a nap 
a rászoruló szegények és betegek 
megsegítésével teljen el?
Uram, neked adom ma a kezemet.

Uram, akarod a lábamat, hogy a mai nap 
azok látogatásával teljen, 
akiknek barátra van szükségük?
Uram, ma neked adom lábamat.

Uram, akarod a hangomat, hogy a mai nap 
beszélgetéssel teljen azokkal, 
akik a szeretet szavát szomjazzák?
Uram, neked adom ma a hangomat.

Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap 
a magányosok szeretetével múljon el, 
mert hiszen ők is emberek?
Uram, ma neked adom a szívemet.

Boldog Kalkuttai Teréz Anya 

Köszönöm, Istenem az életet, melyet a hittel szüleimtől kaptam, s melyet alázattal hordozva szeretnék a Te nevedben befogadott felnövekvő gyermekeimnek, mint legdrágább kincset szeretettel továbbadni!

Böjte Csaba gondolata 

 

SZENTMISÉK  NOVEMBER  20 –  NOVEMBER  26

21. Kedd: 1800  Homok utcai lakosok élő és elhunyt tagjaiért;  

24. Péntek: 1800 Isaszegi utcai lakosok élő és elhunyt tagjaiért;                                               

25. Szombat: 1830 Rosa Mysticai Szent Szűz tiszteletére Zöldfa utcai imacsoport szándékára;

 26. Vasárnap: 930 Varró István, felesége Dóczi Mária, vejük Aranyos Imre, 

                            Varró István, Varró Mária keresztszülőkért, valamint Varró, 

                            Dóczi és Tóth család elhunytjaiért;

                              KRISZTUS KIRÁLY VASÁRNAPJA

__________________________________________________________________

- Gyónási lehetőség a hétköznapi szentmisék előtt félórával, illetve szombaton a szentmise után.
__________________________________________________________________

- Keddenként a szentmise után csendes szentségimádást tartunk. 
__________________________________________________________________

- Pénteken este a felnőtteket, szombaton pedig az esti misét követően várjuk a fiatalokat a plébániai közösségünkbe.
__________________________________________________________________

- Ma: 15 órakor Kongregációs imaóra lesz.
__________________________________________________________________

- November 19 - 26-ig tartós élelmiszergyűjtés lesz templomunkban, illetve pénzadományt is elfogadunk, amely, a kókai rászoruló családok közt kerül kiosztásra.
__________________________________________________________________

- Elhunyt:

            Klocz János Pesti u. 30.

Adj Uram örök nyugodalmat neki!

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
 nap
 óra
 perc
 másodperc

    Ahogyan mi látjuk

    Egyházközségünk életében vagy a nagyvilágban történt események beszámolói, kommentárjai.

    Hírlevelek

    Hétről hétre nyomtatott formában is megjelenő, Egyházközségünk hirdetményeit tartalmazó hírlevél.

    Gondolatok, imák, prédikációk

    Gondolatok, imák, prédikációk írott és hanganyag formájában.

Bepillantás egyházközségünk életébe

Zalán atya kösz...
2020 Gyerek Táb...
Fallóskút 2012....
Úr napja 2014
Úrnapja 2013

Plébánia irodai nyitvatartása

Hétfő: -
Kedd: 16:00-17:40
Szerda: -
Csütörtök:  -
Péntek: -

 

Miserend

Kedd: 18:00 óra
Péntek: 18:00 óra
Szombat: 18:30 óra
Vasárnap:  11:00 óra

Elérhetőség

Kozsuch Zsolt Tel.: 06/30/434-9237

Szentmiséket továbbra is a sekrestyében lehet íratni.

Temetéssel kapcsolatos ügyintézés: Konczné Marika 06-30-422-7364
info@kokaiplebania.hu


2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.

 
© 2024 Kókai Egyházközség honlapja